Dr.
Somóczi Lóránt
1914. június
11.-én
született Budapesten, és
1982.
április 21.-én halt meg 68 éves korában.
Nagynevû jogász, hadbíró,
kilencszeres válogatott vízilabda
játékos, fõiskolai világbajnok,
kiváló edzõ, a TF szaktanára,
nemzetközi játékvezetõ, a MAFC
örökös tagja.
1914. június 11.-én született
Budapesten.
Az 1930-as években az óbudai
Árpád Gimnázium
tanulója volt. A gimnázium
tanulóit a lelkes Bede tanár úr vitte rendszeresen
a Császár uszodába,
ahol igencsak
megkedveltette a diákokkal az uszodai életet, az
úszást, és a
vízilabdázást. Az
óbudai Krausz Lóránt is az
osztálytársaival együtt szerette meg ennek a
régi
budai uszodának a simogatóan selymes vízét,
amelyhez haláláig hûséges
is maradt.
Az Árpád Gimnázium
többször nyert középiskolai
vízilabda bajnokságot, innen
a legügyesebb, legszorgalmasabb játékosok
különbözõ egyesületekhez
kerültek. A
kis Krausz Lóránt – ekkor már Somóczi
Lóránt néven – a Magyar Atlétikai
Club (MAC)
újonc-, majd ifjúsági csapatába igazolt.
Somóczi Lóránt 1932-ben
érettségizett, majd a
Pázmány Péter Tudományegyetem
jogász hallgatójaként folytatta egyetemi
tanulmányait. Egyetemistaként
minden
szabadidejét a Császár uszodai edzéseken
töltötte és 1934-ben már MAC
felnõtt
csapatának tartalék játékosa lett,
miközben az utánpótlás válogatott
állandó
játékosa is volt. 1935 meghozta számára a
biztos helyet az MAC elsõ
csapatában
és július végén bekerült a magyar
felnõtt vízilabda válogatottba is. Az
elsõ
válogatott szereplése során az osztrák
Annanheimben a csapat 3:2
arányban
gyõzött, jóllehet ekkor Ausztria ellen a magyar B
válogatott állt ki.
1937-ben fõiskolai
világbajnokságot rendeztek
Párizsban, ahol a
vízilabdázásban gyõztes magyar
együttesnek Somóczi Lóránt is tagja
volt. A
világbajnoki második aranyérem
megszerzésére viszont már a háború
kitörése
miatt nem volt lehetõség, 1939-ben válság
következett be a nemzetközi
diáksport
területén is.
1939 karácsonyán a Nemzeti
Sportuszodában
Olaszország vízilabda válogatottja
ellen két mérkõzést játszottunk,
Somóczi mindkét mérkõzésen tagja
volt
a magyar
válogatottnak. Somóczi Lóránt 1935
és 1942 között összesen kilencszer
szerepelt
a magyar vízilabda válogatottban. Késõbb
katonai szolgálatra is
behívták,
ráadásul a világháború miatt
már csak alig néhány találkozóra
korlátozódott a
magyar válogatott vízilabda csapat
játéklehetõsége, ezért
Somóczit
válogatottsági
sorozata megszakadt.
Somóczi Lóránt 1941-ben a
Pázmány Péter
Tudományegyetemen jogi diplomát
szerzett, majd 1947-ben hadbírói szakvizsgát is
tett.
Somóczi dr. 1942 novemberében a MAC
csapatából
átigazolt a Mûegyetemi Atlétikai és
Footbal Club (MAFC) elsõ
osztályú csapatába, amelynek egészen
haláláig hûséges tagja maradt.
1947-ben a
párizsi
fõiskolai világbajnokságokon a nyertes magyar
fõiskolás együttesnek õ
volt a
kapitánya és edzõje. 1948-ban a magyar
bajnokságban ezüstérmes MAFC
játékos-edzõje, késõbb
1957-tõl az újraéledõ MAFC edzõje
volt. Ezekben
az idõkben két éven keresztül a Budapesti
Honvéd
Sport Egyesület elsõ csapatának
edzõjeként is mûködött.
Az 1950 körüli évek politikai
viharai Somóczi dr.
életét sem hagyták
érintetlenül. Az 1982-es nekrológjában
szó szerint az szerepelt, hogy
“...
ezután a Mátrában eltört a lába...” - azt sugallva, mintha
egyszerû túrázás
közbeni baleset érte volna. Azonban tudjuk, hogy ez a
történet életének
egy
szomorú és meghatározó fordulópontja
volt.
Mivel
jogász volt, hadbíró ezredes, és mert
visszautasította a híres Rajk-perben való
részvételét, ezért 1950-ben
a
recski
kényszermunkatáborba internálták.
Recsken az embertelen
körülmények között súlyos balesetet
szenvedett. 1953-ban szabadult,
törött és
rosszul
összeforrott combcsonttal, egész életében
bicegett ezután.
Súlyos balesete után mint edzõ
és mint játékvezetõ
hódolt tovább kedvenc
sportjának, a vízilabdázásnak és
töltötte minden szabadidejét a Császár
uszodában.
1966-tól haláláig a MAFC
vízilabda szakosztályának
vezetõje és edzõje, de
közben egy évig a Bp. Spartacus OB.I. csapatának
edzõje is volt.
Rendkívüli szorgalmával
elméletben is folyamatosan
képezte magát a
vízilabdában. A MAFC csapatának
edzõjeként szerzett gyakorlati
tapasztalatait
és tanult elméleti tudását a
Testnevelési Fõiskola tanáraként adta
tovább a
fiatal edzõjelölteknek. Mai edzõink nagy
része tõle szerezhette meg a
tudását az
általa írt mindmáig jól
használható “A vízilabdajáték”
címû tankönyvbõl.
A Magyar Úszó
Szövetségnek 1977-tõl elnökségi
tagja, a Vízilabda Módszertani Bizottság
vezetõje. Mint kiváló
játékvezetõ is szolgálta kedvenc
sportját, rendszeresen vezetett elsõ
osztályú bajnoki mérkõzéseket,
emellett nezetközi játékvezetõ is volt
és többször az év
játékvezetõjévé
választották.
1982-ben
került
sor a korábban csípõjébe
épített protézis cseréjére.
Mûtéte sajnos
a csont rossz állapota miatt nem sikerült, amit lelkileg
már nem tudott
feldolgozni. 1982. április
21.-én délután szeretett egyesülete, a MAFC
melegítõjébe öltözve hosszú
perceken át nézte az Országos Reuma és
Fürdõügyi Intézet
kórházának
tetõteraszáról az általa annyira szeretett
második otthonának, az öreg
csaszinak vízében vízilabdázó
fiatalokat, majd a mélybe vetette magát.
Emlékének
megõrzésére nevezte el róla az
elnökség 1982. óta az
utánpótlás gyermek
korosztály legfiatalabb csoportjának hagyományos
nyári kupáját a
"Somóczi-kupát".
Történetek,
adatok, újságcikkek