Dr. Somóczi Lóránt

1914. június 11.-én született Budapesten, és 1982. április 21.-én halt meg 68 éves korában. Nagynevű jogász, hadbíró, kilencszeres válogatott vízilabda játékos, főiskolai világbajnok, kiváló edző, a TF szaktanára, nemzetközi játékvezető, a MAFC örökös tagja.

  

1914. június 11.-én született Budapesten.
     Az 1930-as években az óbudai Árpád Gimnázium tanulója volt. A gimnázium tanulóit a lelkes Bede tanár úr vitte rendszeresen a Császár uszodába, ahol igencsak megkedveltette a diákokkal az uszodai életet, az úszást, és a vízilabdázást. Az óbudai Krausz Lóránt is az osztálytársaival együtt szerette meg ennek a régi budai uszodának a simogatóan selymes vízét, amelyhez haláláig hűséges is maradt.

Az Árpád Gimnázium többször nyert középiskolai vízilabda bajnokságot, innen a legügyesebb, legszorgalmasabb játékosok különböző egyesületekhez kerültek. A kis Krausz Lóránt – ekkor már Somóczi Lóránt néven – a Magyar Atlétikai Club (MAC) újonc-, majd ifjúsági csapatába igazolt.

Somóczi Lóránt 1932-ben érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem jogász hallgatójaként folytatta egyetemi tanulmányait. Egyetemistaként minden szabadidejét a Császár uszodai edzéseken töltötte és 1934-ben már MAC felnőtt csapatának tartalék játékosa lett, miközben az utánpótlás válogatott állandó játékosa is volt. 1935 meghozta számára a biztos helyet az MAC első csapatában és július végén bekerült a magyar felnőtt vízilabda válogatottba is. Az első válogatott szereplése során az osztrák Annanheimben a csapat 3:2 arányban győzött, jóllehet ekkor Ausztria ellen a magyar B válogatott állt ki.

1937-ben főiskolai világbajnokságot rendeztek Párizsban, ahol a vízilabdázásban győztes magyar együttesnek Somóczi Lóránt is tagja volt. A világbajnoki második aranyérem megszerzésére viszont már a háború kitörése miatt nem volt lehetőség, 1939-ben válság következett be a nemzetközi diáksport területén is.

1939 karácsonyán a Nemzeti Sportuszodában Olaszország vízilabda válogatottja ellen két mérkőzést játszottunk, Somóczi mindkét mérkőzésen tagja volt a magyar válogatottnak. Somóczi Lóránt 1935 és 1942 között összesen kilencszer szerepelt a magyar vízilabda válogatottban. Később katonai szolgálatra is behívták, ráadásul a világháború miatt már csak alig néhány találkozóra korlátozódott a magyar válogatott vízilabda csapat játéklehetősége, ezért Somóczit válogatottsági sorozata megszakadt.

Somóczi Lóránt 1941-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen jogi diplomát szerzett, majd 1947-ben hadbírói szakvizsgát is tett.

Somóczi dr. 1942 novemberében a MAC csapatából átigazolt a Műegyetemi Atlétikai és Footbal Club (MAFC) első osztályú csapatába, amelynek egészen haláláig hűséges tagja maradt. 1947-ben a párizsi főiskolai világbajnokságokon a nyertes magyar főiskolás együttesnek ő volt a kapitánya és edzője. 1948-ban a magyar bajnokságban ezüstérmes MAFC játékos-edzője, később 1957-től az újraéledő MAFC edzője volt. Ezekben az időkben két éven keresztül a Budapesti Honvéd Sport Egyesület első csapatának edzőjeként is működött.

Az 1950 körüli évek politikai viharai Somóczi dr. életét sem hagyták érintetlenül. Az 1982-es nekrológjában szó szerint az szerepelt, hogy “... ezután a Mátrában eltört a lába...” - azt sugallva, mintha egyszerű túrázás közbeni baleset érte volna. Azonban tudjuk, hogy ez a történet életének egy szomorú és meghatározó fordulópontja volt.

Mivel jogász volt, hadbíró ezredes, és mert visszautasította a híres Rajk-perben való részvételét, ezért 1950-ben a recski kényszermunkatáborba internálták. Recsken az embertelen körülmények között súlyos balesetet szenvedett. 1953-ban szabadult, törött és rosszul összeforrott combcsonttal, egész életében bicegett ezután.

Súlyos balesete után mint edző és mint játékvezető hódolt tovább kedvenc sportjának, a vízilabdázásnak és töltötte minden szabadidejét a Császár uszodában.

1966-tól haláláig a MAFC vízilabda szakosztályának vezetője és edzője, de közben egy évig a Bp. Spartacus OB.I. csapatának edzője is volt.

Rendkívüli szorgalmával elméletben is folyamatosan képezte magát a vízilabdában. A MAFC csapatának edzőjeként szerzett gyakorlati tapasztalatait és tanult elméleti tudását a Testnevelési Főiskola tanáraként adta tovább a fiatal edzőjelölteknek. Mai edzőink nagy része tőle szerezhette meg a tudását az általa írt mindmáig jól használható “A vízilabdajáték” című tankönyvből.

A Magyar Úszó Szövetségnek 1977-től elnökségi tagja, a Vízilabda Módszertani Bizottság vezetője. Mint kiváló játékvezető is szolgálta kedvenc sportját, rendszeresen vezetett első osztályú bajnoki mérkőzéseket, emellett nezetközi játékvezető is volt és többször az év játékvezetőjévé választották.

1982-ben került sor a korábban csípőjébe épített protézis cseréjére. Műtéte sajnos a csont rossz állapota miatt nem sikerült, amit lelkileg már nem tudott feldolgozni. 1982. április 21.-én délután szeretett egyesülete, a MAFC melegítőjébe öltözve hosszú perceken át nézte az Országos Reuma és Fürdőügyi Intézet kórházának tetőteraszáról az általa annyira szeretett második otthonának, az öreg csaszinak vízében vízilabdázó fiatalokat, majd a mélybe vetette magát.

Emlékének megőrzésére nevezte el róla az elnökség 1982. óta az utánpótlás gyermek korosztály legfiatalabb csoportjának hagyományos nyári kupáját a "Somóczi-kupát".

Képtár

Történetek, adatok, újságcikkek

Vissza a MAFC Vízilabda Szakosztály weboldalára